Tevékenységünk 6 pillére

1. Turizmusfejlesztés

Tevékenységünk 6 pillére Turizmusfejlesztés terén szeretnénk kiaknázni a sokszínű nemzetiségi jelenlétből adódó lehetőségeket, az aprófalvak elzártságának hátrányából előnyt kovácsolva.
Tervezzük kóstoló-bevásárló programok szervezését, elsősorban a Mohács-Bóly Fehérborút állomásaira, valamint a térség jelentős programjaira, mint a Geresdlaki Gőzgombócfesztivál, a bólyi Csirkepaprikás főző Fesztivál, a fekedi Stifolder Fesztivál, a nagynyárádi Kékfestő Fesztivál stb., valamint szívesen szervezünk falulátogatással egybekötött programokat Liptódra, Borjádra, vagy akár Szellőre vagy Hásságyra.
Aktív marketinggel igyekszünk népszerűsíteni a térség adottságait és látogatókat vonzani a kevésbé ismert nevezetességekhez is. Ahány apró település, annyi apró kincses doboz, mely felfedezésre vár!



2. Infrastruktúrafejlesztés

Tevékenységünk 6 pillére A régi, hanyatlásnak indult pincesorok, értékes falusi lakóházak, gazdasági épületek felújítása, új funkcióval való ellátása a célunk. Izgalmas terveink vannak, amiket a helyi önkormányzatokkal és vállalkozókkal együttműködésben szeretnénk megvalósítani.
A romlásnak indult, egykor virágzó gazdaságnak helyet adó épületek új funkciót kaphatnak, amik hozzájárulhat a szebb településképhez, egy-egy helyi vállalkozói tevékenység beindításához.


3. Képzéseink

Tevékenységünk 6 pillére Ebben a projektelemben a szociális kompetenciák erősítésére, az együttműködési készségek fejlesztésére, valamint hagyományos mesterségek felelevenítésére és újratanítására helyezzük a hangsúlyt.
E tevékenységünkben céljaink között szerepel a termelői és szolgáltatói oldal szakmai felkészültségének javítása tanácsadással, képzéssel, az egészség- és környezettudatos, társadalmilag felelős közösség fejlesztése, vállalkozói készségek fejlesztése, előadások, tanfolyamok, szaktanácsadás, bemutatók és kiadványok révén az egészséges életmód, az egészséges termőhely és a helyi-térségi identitás erősítése, népszerűsítése.
Az itt élő fiatalok megszólítására és érdeklődésük felkeltésére jelenleg dolgozunk egy olyan nagyprojekten, amelyben a legkorszerűbb informatikai-vizuális tudás megszerzésével a térségi hagyományok feldolgozása, megőrzése és kommunikálása történik meg a helyi fiatalok bevonásával.

4. Hagyomány és innováció

„A múltat nem önmagáért idézzük fel, hanem amiatt, amit a jelenhez hozzáad” (Dewey)

Tevékenységünk 6 pillére E gondolathoz kapcsolódik a Hagyomány és Innováció pillére, ahol a térség  nagy hagyományokkal rendelkező kézműves kultúrájának újraépíthető elemeit tárjuk fel és építünk rá foglalkoztatási projekteket.
2014-15-ben egy un. Helyi Érték Tárház keretében felmértük a  feledésbe merülő, ugyanakkor a mai ember számára is értéket hordozó kézműves, agrár- és  iparoskultúra fellendítésének esélyeit, ennek eredményeként egyesületünk a sváb pacsker és viselet felvirágoztatását, viseletbe való visszakerülését tűzte ki a következő évek legfontosabb feladatául, a gyapjúfeldolgozástól a talpalásig.
A „Hordható Viselet” nagyprojekt részeként a  „Kössük újra” projektben a pacskerviselet kötéstípusainak  újratanítását, foglalkoztatási projektté bővítését végezzük el.   A projekt kapcsolódik a Baranya megyei Értéktár projekthez.

5. Hálózatépítés

Tevékenységünk 6 pillére A fenti tevékenységet folyamatos hálózatépítés keretében végezzük, keresve az együttműködést a térség önkormányzataival, civil és nemzetiségi szervezeteivel, vállalkozóival, valamint a határon túli és egyéb külföldi szervezetekkel.
Az elmúlt években  együttműködéseket alakítottunk ki a véméndi, a palotabozsoki, a nagypalli, liptódi német kisebbségi önkormányzatokkal és civil szervezetekkel, de fontos partnerünk a Baranyai megyei Német Önkormányzatok Szövetsége, a Falusi Turizmus Szövetség, az Agrárkamara, valamint egyéb tudományos és szakmai szervezetek.

6. Tégy jót és beszélj róla

Tevékenységünk 6 pillére A „Tégy jót és beszélj róla” marketing filozófia jegyében pedig hírt adunk mindazokról a projektekről, amiket Egyesületünk az évek során elvégzett vagy folyamatosan végez. Folyamatos imázs építéssel, PR és marketing tevékenységgel támogatjuk Egyesületünk tevékenységét, népszerűsítjük projektjeinket, bővítjük hálózatunkat. 
PR aktivitásunk keretében egyre több kistelepülésen ismerik az egyesületünket, gyakori kábeltévés szerepléseinknek köszönhetően, ahol rendszeresen hírt adunk programjainkról, terveinkről.
Jelen vagyunk a közösségi médiában is, honlapunkat és facebook oldalunkat igyekszünk folyamatosan frissíteni, karbantartani. Fontosnak tartjuk, hogy a nagyváros, Pécs lakosai is megismerjenek bennünket, és támogassák tevékenységünket.

 



A honlap a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával készült el